A dél- német ismerősök, Még mindig gondolnak Piroskára | Széscleroderma.hu


Kalász Márton Tizedelőcédulák Az idős Kresz házaspár, Johann és Katharina Kresz, Stuttgarthoz közel, Hirschlandenben él, lányukkal és annak családjával együtt közös, tág, emeletes, gyönyörű családi házban.

ingyenes megbízható társkereső flörtöl hosszú

Kreszék három falut tartanak számon Magyarországon, ennyi idő elteltével mindinkább tárgyilagosan, a Tolna megyei Kismányokot, Mucsfát és Gyulajt. A két községet, ahonnan családjuk származott, s a harmadikat, a magyarok lakta Gyulajt, ahonnan ban kitelepítették őket. A kitelepítés s a szovjet zónából az amerikaiba való átkerülésük után először a lányuk járt ban nagyanyjával Magyarországon.

Igencsak gyermekként került el szülőfalujából, ahol inkább beszélt magyarul, mint németül — s amikor most nagyanyjával, Aparhant felől érkezve, lenézett a völgybe, Mucsfára, hangosan elsírta magát. Sok mindenre nem emlékezhetett, de minden úgy tűnt neki, mintha másképp lett volna. Ennyi év után is, úgy látszik, még mindig csak a legmélyebb elérzékenyüléssel küzdve lehet ilyesmit elmondani. Sokak emlékezéséből ismerős különben mindenekelőtt a kettős érzés, a megrendültségé s egyben a csalódásé, hogy minden másképpen volt, amikor elhagyták.

berlin kislemez de szabad társkereső kávézó

A Kresz családot a kitelepítések legutolsó szakaszában vitték ki Németország szovjetek által megszállt részébe. Katharina Kresz olyan családba született Magyarországon, ahol a könyvnek, az olvasásnak az életet képzelettel is művelő hagyománya volt.

Nagyszülei épp az első világháború kitörése előtt jöttek vissza Németországból Kismányokra. Az édesapa kint született, s még birodalmi iskolába is járt ott egy keveset. Sok német nyelvű könyv került így a kismányoki házba; Katharina Kresz, mihelyt megtanult olvasni, hozzászokott a versolvasáshoz. Később felnőttként, már Németországban, maga is elkezdett verseket írni.

Kislány korában a szülők, ha unták, persze intették, inkább az Énekeskönyvet meg a Bibliát olvassa. Johann Kresz cseregyerek is volt, időnként, s nem csak nyáron, a magyar Gyulajon járt iskolába. A cseregyerekség azt jelentette a Dunántúlon, hogy ismerős magyar és német családok adogatták nyaranta egymásnak gyerekeiket — a magyarok tanuljanak meg németül, de főképp a német gyermekek magyarul.

Johann Kresz az elemi iskola hatodik osztályát végig Gyulajon járta. Pótszülei szomszédságában egy Eisler nevű zsidó boltoscsalád élt, s rendre őt küldték bevásárolni, hogy ily módon is konfrontálják a magyar beszéddel.

Úgy emlékszik, a gyulaji iskolában általában többet tanult, mint a mucsfaiban, magyarul mindenképp több verset tudott, mint németül. Lejártak a Kaposra fürödni, télen fakorcsolyázni.

A gyulaji erdészet Esterházy-tulajdon volt, a gyerekek szerettek az erdészház környékén kalandozni. Talán ezért is történt, hogy amikor a második világháború után elérkezett a németgyűlölő világ, s Kreszéknek is elvették mindenüket, Gyulajon találtak otthonra.

Johann Kresz előbb egy gazdánál dolgozott, aztán az erdészetre járt. Emlékezete szerint tőlük akkoriban Jugoszláviába szállított tömérdek fát az erdészet, ők csak sajnálkoztak, milyen kíméletlenül irtanak ki maguk körül mindent. Amikor ban kitelepítették őket, Eisler úr és családja már nem élt a faluban, szinte észrevétlenül mentek el, kivándoroltak Izraelbe. Kreszék, talán a család korábbi németországi léte miatt is, úgy gondolták, bennük a nyelvkészség, otthon svábul beszéltek, tudnak németül — aztán a szászok között nehezen tudták megértetni magukat.

Amikor éjszaka megérkeztek Rochlitzba, s őket teherautóval mindjárt továbbvitték a szomszédos A dél- német ismerősök, az elfogódottság nagyobb volt a nyelvi készségnél. Embereket hoztunk, mondta a gépkocsivezető, el kell helyezni őket.

A polgármester ki sem lépett a házából, nem fogadta a jövevényeket. A szembenső vendéglőtulajdonos mindezt látta.

Bekopogott ő is a polgármesterhez, csak nem akarja ezeket az embereket éjszakára kint hagyni az útszélen? A polgármester Kreszék füle hallatára úgy nyilatkozott, nincs több helye, s a községbeliek nem fogadnak be senkit. Végül elmentek valahova szalmáért, a vendéglős beszórta a szalmát a táncterembe, s odafeküdhettek.

A vendéglős, mint minden harmadik német férfi, járt a háború idején Magyarországon. Ott nem hagynának kint senkit az utcán, hangoztatta mindvégig a polgármesternek. Kreszék néhány napig ott maradtak a vendéglőben, főzhettek a Heise család konyháján, kislányuk bejárt játszani a gyerekekhez. Inkább magyarul beszélt akkor még, mint németül, nem értették egymást. Heise vendéglős naponta járt a polgármester nyakára: neki ezek a magyarok nincsenek a dél- német ismerősök, de megfelelő helyet kell nekik szerezni.

Kreszék végül egy gazdánál kaptak két kamrafélét, az egyik húsfüstölő volt, a másik lomtár. Aztán fölkutatta a magyarországiakat a szakszervezet, kinek-kinek fölvették az adatait. A férfiak május 8-án elkezdtek dolgozni a Bergmann-féle bányában, a szénpréselőnél, mindez akkor még magántulajdon volt. Nem sokat kerestek, heti 50 márkát, de ebben az időben még nem volt vitorlázás egyetlen szabadság költeni a pénzt.

Nyáron aztán meglett a valutareform a három nyugati zónában, a pénzt át lehetett váltani. A polgármester nagyon rendes volt, Kurt Heise vendéglős meg kifejezetten barátkozott Kreszékkel. Később, amikor Johann Kresz már átment Württembergbe, a családi levelek, küldemények bizalmasan kezelhetők voltak — a vendéglősé volt a helységben a posta is.

  • Német konyhaművészet – Wikipédia
  • Ungarischer Akzent - Németországi Magyar Kulturális Évad Szerző: Mélyi József1 A magyar kulturális kormányzat döntése értelmében Magyarország egy minden művészeti és kulturális ágra kiterjedő rendezvénysorozatot szervez Németországban, amely
  • Turizmus Bulletin
  • Még mindig gondolnak Piroskára | Széscleroderma.hu
  • Kortárs évf. sz. október - Elektronikus Periodika Archívum
  • Általánosságban[ szerkesztés ] A német ételekről legtöbbször a nehéz, zsíros fogások jutnak eszünkbe.

Ha Kreszék Amerikából kaptak csomagot, Heise sötétedés után hozta. Ugyanúgy, ha Johann Kresztől jött odaátról küldemény. Április én volt Kreszék házassági évfordulója, átgyalogoltak a wechselburgi templomba, utána beültek egy fényképészhez.

S még bekopogtattak a paphoz. Délután Johann Kresz elment. Katharina csak a kapuig kísérte. Kresz emlékezete szerint legalább harmincan voltak a kis vasútállomáson. Úgy intézte, hogy Zwickau felé szállt vonatra. Célja a Stuttgart melletti Weilimdorf volt, ott voltak a rokonok és a hadifogság után ott maradt ismerősök.

Ők, ha valaki átjött Keletről, már tudtak neki munkát szerezni. Építkezésen dolgoztak, a romot darálták be, s téglát préseltek. Kresznek fáradságos munka volt.

Még mindig gondolnak Piroskára

Csak egy hétre rá tudta értesíteni a családot, hol van, s mi ígérkezik. Katharina Kresz inkább azt várta, majd nagybátyja ír, hogy az ura megérkezett. Aztán mégis maga az ura írt, s hogy Kresz-rokonnál van. Ő itt Göhrenben elment Bergmann úrhoz, a bányatulajdonoshoz, nyíltan megmondta, hogy az ura elment.

És nem lehet tudni, ha vége a szabadságának, visszajön-e. Katharina Kresz mindezt úgy részletezte, mintha még föl sem eszmélt volna mind e gyanútlanságból — elmondta: ura szombaton bőröndöt keresett elő, fölvette a kék öltönyét, és elutazott. Mindez már ben volt, a Német Demokratikus Köztársaság mint szocialista állam másfél esztendeje létezett. Johann Kresz azonban nem emlékszik, hogy elmenetelével bárki figyelmét különösebben magára vonta volna, s amikor az év karácsonyára visszajött, sem igazoltatta senki a határon.

Útlevele nem volt, Ditzingenben, ahol akkor dolgozott, papírok híján csak feketemunkás lehetett. Ideát a rendőrség nem tűnt szigorúnak, még kíváncsiak sem voltak, mintha nem bánták volna, hogy az emberek egyszer csak nincsenek. Katharina Kreszt helyben időnként faggatták az odaáti cím s a munka felől, ő ezért egyre jobban félt.

A kislányuk vele volt, apósa, anyósa szintén Göhrenben élt. Amikor Rochlitzban, a járási székhelyen végül ki kellett jelentenie az urát, csak annyit jegyeztek meg, eltávozott. Aki egyszer odaát van, ott is marad. Nekik meg amúgy sem ez a hazájuk.

  • Pedig ők pontosan tudták, kire gondolnak.
  • Ну, если хоть один из этих октопауков заявится сюда, - начал он, хватая ближайшую к нему винтовку.

A kislányt az após, idős Johann Kresz nevére biztosították. Katharina Kresz ideig-óráig az apósa által élt, aki a Lipcse környéki szénfejtésnél dolgozott. Aztán a polgármester fölajánlotta neki a tejárusítást. Ez már a berlini fölkelés után volt. S ha neki mint Frau Kresznek nehézségei lesznek, majd úgy intézik, hogy váljon el, mondták később. Ő közben kétszer is odaát járt Stuttgart környékén — hogy a Német Szövetségi Köztársaságban maradt férfiak asszonyai óvatosságból válni kezdenek, sokan tudták.

Navigációs menü

Katharina Kresz azonban makacsul mondogatta, inkább a börtön, mint a válás. Egyik legrosszabb emléke, a kislány miatt, valamelyik május 1-jei ünnepséghez fűződik, a kislánynak nem a dél- német ismerősök megfelelő egyenruhája, s emiatt megfeddték, a fölvonulás idejére kiközösítették. A kislány miatt később is félnie kellett, mivel jó tanuló volt, el akarták Lipcsébe, egy intézetbe vinni.

Azontúl, hogy a kislány tanítója is azt mondta neki, ha odaadja, felnőtt lány koráig nem kapja vissza, ez a Württembergbe való átjutásukat is csak akadályozta volna.

Mert erről Katharina Kresz most vásárlás single kiadó stadtallendorf kiadó nem tett le — úgy sem, hogy közben a dél- német ismerősök előnyösen házat is vennie, s berendezte itteni életüket.

társkereső több mint 50 ingyenes ajándék férfi 40 egységes

A polgármester is inkább arra biztatta, menjenek, ha Kresz visszajönne, sem lenne munkavállalásra lehetősége. Johann Kresz is nyugtalankodott odaát Ditzingenben, minden módot fölhasznált, hogy pénzt küldhessen, bizonyos volt benne, a család Göhrenben éhen hal. Katharina Kresz kérvényezett, hogy átmehessen; mire az engedélyt megkapta, az ura írt, most ne jöjjön. A Kresz-rokonok építkeztek, máshova költöztek, így neki sincs épp hol laknia.

A kislánnyal tehát nem lehetett elindulni, A kislány a nagyszülők gondjára maradt, ezt Katharina Kresz rosszabbnak érezte, mint amikor az ura elment. Ditzingenben a munkáltató arra biztatta, Frau Kresz, menjen vissza, ahonnan jött, itt nincsen lakás, munka sem lesz majd, senki nem tudja befogadni.

Frau Kresz azonban hajthatatlan maradt.

Tartalomjegyzék

Fél éven át hol itt, hol ott húzódott meg, aztán azok, akiknél az ura volt, őt is befogadták. A kislány augusztusában tudott utánuk menni, s ősztől már Ditzingenben járhatott iskolába. A kislányt valójában egy vadidegen asszony hozta át. Az anyós Rochlitzban, ahol a kislány úti okmányait igyekezett beszerezni, látta ezt az asszonyt, s azt is, hogy szintén okmányok dolgában jár.

Megszólította, hova utazik. Kiderült, hogy Stuttgarton át valahova, s egyszerűen rábízta a kislányt. Após, anyós ben jött át, nehéz volt, lakáshiány, munka sehol. Nem mindenki járt okmányok után, s valószínűleg nem is lett volna mindenki olyan szerencsés, mint Katharina Kresz, hogy be is tudja szerezni az elutazáshoz az engedélyt.

A Magyarországról kitelepítettek nagyobb része persze olyan falvakból jött, ahonnan már előttük telepítettek Németország amerikai zónájába, a dél- német ismerősök valamiféle híráramlás mégiscsak volt, tudni lehetett különben, más világ indul az új Német Szövetségi Köztársaságban, ahol azok vannak, s más az NDK-ban — ahol a kitelepítetteket sok minden kezdte emlékeztetni arra, amit Magyarországon otthagytak, többek között az induló kommunizmus rajtuk esett túlkapásaira.

Szászországban, bár németek voltak ők is, mégiscsak jövevények, s belőlük Németországnak mind a két felén épp elég volt — s az, hogy közülük annyi férfit beosztottak bányamunkára s az újjászerveződő nehézipar központjaiba, még azoknak sem igen tetszett, akik odahaza épp annak örültek, hogy egy-egy ilyen munkahelyen eltűnhetnek, s ha nehéz is egy-egy műszak, legalább nyugton hagyják őket.

Mind több hír keringett, az ismerősök közül ki hogyan jutott át szerencsésen, s ha már a falubeliek, a rokonok és barátok többségben odaát vannak, legalább legyenek ezután együtt. Az emlékezők ma is megélénkülnek, akkor miképpen járhatott a képzeletük? Hogy nem könnyű ott sem, arról is volt elegendő híradás — de ha már el kellett jönniük a hazából, s nem valószínű, hogy a dél- német ismerősök módon még egyszer visszajutnak, mégis a két életlehetőség közül válasszák a nekik biztatóbbat.

Bikácsot azzal kapcsolatban is említettük, hogy onnan három menetben is telepítettek és között, közülük jó néhány a dél- német ismerősök remélte, ha átjut, azok majd hozzásegítik őket valamilyen ideiglenes otthonhoz, munkához.

A bikácsi, ma a dél- német ismerősök Sipos Ádám már nemigen tudja megmondani, hol és hogyan jutott át Bajorországba, később onnan Württembergbe. Arra ő is emlékszik, hogy Berlinen át volt a legegyszerűbb elmenni, édesapját talán ő is ezen az úton vitette maga után. Siposékat szeptemberében, tehát az úgynevezett második szakaszban telepítették ki Bikácsról a szászországi Falkensteinbe, s ők ott sehogy sem érezték jól magukat.

Édesapja napra nap jobban sérelmezte a magyar kormány velük szemben tanúsított magatartását, hogy egy magyar érzelmű, vitézi családot elűz az országból. A vitézi rang dokumentumait magukkal hozták, magát a rangot ritkán emlegették, s a hozzákötődő addigi életvitelükre keserű szájízzel emlékeztek. A Sipos család reflexeiben Berlin is a Német Birodalom fővárosa volt, a dél- német ismerősök Hitler, akinek a nevét velük nem lehetett kapcsolatba hozni, soha ki sem ejtették.

proxy társkereső luzern találkozz új emberekkel

Ők úgy voltak németek, hogy a magyarsággal tartottak, így kívánta a hazájuk — s ez a haza most elárulta őket. Sipos Ádám sérelme, hogy a nagydorogi vasútállomáson egy hivatalnok az ő tisztességét jelképező igazolást is kettétépte, csak még tetézte az egészet.

Mindezt az érzést s alapvető magatartást Sipos Ádám is, édesapja is természetesen Németország nyugati felére is magával vitte. Sipos már ben elment Szászországból, Berlin lehetett ilyenformán az átkelőhelye — édesapjának mindenképp, hiszen csak harmadszorra s éppen Berlin lezárása előtt sikerült áthoznia.

Német konyhaművészet

Édesanyja s a nagynénje rendes úti engedéllyel hagyta el az NDK-t. Siposéknak Szászországban még kevéssé, Bajorországban már egyre inkább szembe kellett nézniük azzal, hogy korábbi családnevük, a Spiegel előnyösebb lenne, de makacsul kiigazítottak minden németet, akinek száján a Sipos névből óhatatlanul Sziposz lett. Sipos Ádám Bajorországban sokáig gazdáknál dolgozott, maga választotta így, falun inkább volt élelem.

Majd ismerősök révén átkerült Stuttgart közelébe, Leinfeldenben aztán rövid próbaidő után fölvették egy gyárba — harminchárom évet töltött el Sipos ebben az üzemben, mint nyugdíjastól köszöntek el tőle.

single túrázás baden- württemberg meeting nő pakisztán

Arra, hogy Magyarországra visszajöjjenek, nemcsak azért nem gondoltak, mivel más bikácsiak már megpróbáltak hazajutni a falujukba, s visszatoloncolták őket, hanem mert édesapja nem is kívánta volna viszontlátni Magyarországot.

A családból a két, Szibériába deportált lányt többé nem látták — őszén, alighogy Siposékat kitelepítették, tértek vissza Bikácsra.

Cselédek lettek, majd mindketten férjhez mentek. Sipos Ádám is csak ben ment vissza először Magyarországra, egyik lánytestvére temetésére. Berlin a dél- német ismerősök a legzavartalanabb átkelőhely volt azoknak, akik Nyugatra akartak távozni — átjáróhely, azzal hogy a háború után a nyugati nagyhatalmak s a szovjetek Berlint megfosztották a német főváros státusától, s négy — amerikai, brit, francia és szovjet — szektorra osztották föl.

A szovjet szektorból lett, nem egészen törvényes módon, az NDK megalakulása után a demokratikus német főváros, közmegegyezésesen Kelet-Berlin. Az elválasztófal megépítését csak ben határozta el Hruscsov sugallatára az NDK kormánya, addig mindenkinek szabad s korlátlan volt a közlekedés egyik tudnunk kell, a másikba.